Bajnokság – Ovi-olimpia (2013. Április 17. 10 óra)

2013. május 08. 16:39:24  nyomtatási kép

„Alcsútdobozért” Faluvédő Egyesület egészségfejlesztési programjának keretében Bajnokság – Ovi-olimpiai sportversenyre hívtuk, vártuk óvodásainkat és szüleiket. A rendezvény helyszíne: József Nádor Általános Iskola, atlétikai pálya

 A program során bajnokságot szerveztünk egyes atlétikai számokban a gyerekeknek az iskolai atlétikai pályán. Csapatokat alakítottunk a hatvankét óvodás gyermekünk részvételével. A csapatok maguk választották meg a nevüket, így a négy csapat: Sasok, Gepárdok, Tücskök és Katicák. Négy állomáson versenyezhetett a négy csapat. Az első állomáson versenyfutást rendeztünk 60m-en. A célba futó első versenyző átszakíthatta a célszalagot. a második állomáson távolugrásban mutathatták meg képességeiket. A harmadik állomáson kislabda dobásban mérték össze ügyességüket. A negyedik pályán pedig akadálypályán keresztül kellett terelgetni, kézzel és lábbal, a labdát és célba kellett találniuk.

Díjkiosztással zártuk a versenyeket. Minden kisgyerek érmet kapott a nyakába, melyet személyesen vehettek át „versenybíróiktól”. A csapatok kupát nyertek, melyet az óvodában őrizhetnek a következő oviolimpiáig.

 Célunk volt, hogy megismerkedjenek a gyerekek egy-egy atlétikai sportággal. Emellett az egészséges testmozgás szokásainak kialakítását is elősegítsük.

Az egészségünk megőrzésében, az erőnlétünk fenntartásában nagyon nagy szerepe van a mozgásnak, a sportolásnak. Minél korábban kell elkezdenünk a fiatalokat rászoktatni a testmozgásra, annál jobban igényükké válik. „Ép testben ép lélek!” mondja a közmondás. Ez legyen a mi jelszavunk is.

Óváriné

sortav
sortav